Helyszínek, melyeket hajóról is megcsodálhatsz- tippek a vizek szerelmeseinek

Kiemelt kép forrása: shutterstock.com

Hajóra szállni kétségkívül egy semmihez sem fogható kikapcsolódási forma. Ahogy csendben és nyugodtan siklunk a vízen kicsit úgy érezhetjük, hogy átcsöppenünk egy másik világba. Ezt az érzést pedig csak tovább tetézi, ha egy gyönyörű látkép vesz körbe minket, bárhová is nézünk. Cikkünkben három olyan külföldi úticélokat hoztunk, melyekben biztosan nem fogunk csalódni, ráadásul vonattal is megközelíthetőek.  

Ausztria – Hallstätter-tó (Hallstat) 

A Salzkammergut egyik gyöngyszeme, a Hallstätter-tó, egy egészen lenyűgöző természeti képződmény. Fjordszerű szépségét csak hajóról szemlélve lehet igazán megcsodálni. A tó kanyarogva húzódik végig a hatalmas hegyek között, melyek közül a legkiemelkedőbb a közel 3000 méter magas Dachstein. A partján fekvő Hallstatt városa pedig kellőképp egyedi varázst kölcsönöz a tájnak. 

A vízi program után Hallstatt, a kedves kis település is megéri a látogatást. A városka szűk utcáin sétálva picit úgy érezhetjük, hogy visszarepültünk az időbe, miközben a vízparti templomok és a patinás épületek igazán egyedi látványt nyújtanak. Ha szeretnél egy izgalmasabb programon részt venni, akkor látogass el teliholdkor a tóhoz, hiszen lehetőség van éjszakai hajótúrán is részt venni. A holdfényben egészen más megvilágításban csodálhatod meg a helyet és a hatalmas hegycsúcsok is fantasztikus látványt nyújtanak ilyenkor. 

Szlovénia – Bledi tó 

A Bledi-tó Szlovénia szívében helyezkedik el, ahol a Júliai-Alpok hegyei ölelik körül. Ez az ország egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, ám nem véletlenül: a sziklaszirt tetején magasodó várkastély és a víz közepén álló sziget, melyen egy karcsú templomtorony emelkedik, bámulatos látványt nyújt együtt. Kristálytiszta vize és a környező hegyek egyvelege pedig olyan panorámát kínálnak, amelyet biztos nem felejt el senki egykönnyen. Az állóvíz a jégkorszak során alakult ki a Bohinji-gleccser visszahúzódása következtében.  

A parton több strand is található, ha megmártóznánk a vízben, köztük a jól felszerelt Grajska Plaža, valamint a kempingnél elhelyezkedő gyönyörű szabadstrand. A tó környezete már az 1880-as években is elismert gyógyászati ​​üdülőhellyé vált, és azóta is töretlenül vonzza a turistákat szerte a világból. Több hajótársaság is kínál utakat a tavon, így érdemes utánanézni, hogy nekünk melyik lenne a legszimpatikusabb. 

Svájc – Luzerni tó 

A Luzerni-tó egyike Svájc legbájosabb tavainak. A varázslatos Luzern városának szívében fekszik, emellett lenyűgöző környezetben helyezkedik el, melyet a körülötte magasodó hegyek és a festői szépségű települések tesznek még vonzóbbá. A hely kiváló lehetőséget kínál a vízi sportok szerelmeseinek is, rengeteg izgalmas opció közül választhatnak.  

A tavon a Vierwaldstättersee Hajózási Társaság hajói közlekednek, érdemes lecsekkolni weboldalukat indulás előtt – 5 nosztalgia-gőzös és 15 elegáns motoros hajó – naponta közlekednek 34 kikötőhely között, tehát biztosan megtaláljuk majd azt a kikötőt és időpontot, amely a legmegfelelőbb számunkra. 

Forrás: 

https://trekhunt.com/hu/article/hallstatt-ausztria-hetvege-latnivalok/

https://kirandulastippek.hu/juliai-alpok/bledi-to


Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Honlap működéséhez szükséges sütik

Ezek a sütik feltétlenül szükségesek a weboldal futtatásához. Az ilyen sütik csak olyan műveletekre vonatkoznak, mint például a nyelv, a pénznem, a bejelentkezés és az adatvédelmi preferenciák.

Statisztikai és elemzések sütik

Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy mérjük a látogatói forgalmat és adatokat kezeljünk adatbázisokban. Segítenek abban is, hogy megértsük, mely termékek és tevékenységek népszerűbbek, mint mások. Ezeket a sütiket is blokkolhatja böngészőjében vagy használhatja ezt is: https://tools.google.com/dlpage/gaoptout

Marketing, remarketing sütik

Ezek a sütik általában marketing, reklám és hirdetési tevékenységek miatt kerülnek beállításra, abból a célból, hogy a felhasználók érdeklődési körét monitorozzák, majd ennek megfelelően tudnak releváns hirdetéseket megjeleníteni a weboldalon. Amennyiben nem engedélyezi ezeket a sütiket, akkor a jövőben nem kap célzott hirdetéseket.