Hétvégi kiruccanás még a jó időben? – Programok Budapesten kívül a nyár végére

Kiemelt kép forrása: shutterstock.com

Akár csak egy napot vagy egy egész hétvégét töltenétek el valahol, még mielőtt beköszönt a hűvösebb őszi időjárás, van néhány helyszín, amit érdemes számításba venni. Vonattal akár már 1-2 óra alatt könnyedén elérhető nagyvárosok augusztus végi, szeptember elejei programjait hoztuk nektek, ahol még kiélvezhetitek a nyár utolsó napjait. És ha megtaláltátok a kedvetekre való időtöltést, pattanjatok autóba, azonban ha erre nincs lehetőségetek vagy inkább vonatoznátok, akkor vegyétek meg a jegyeket online a MÁV weboldalán vagy az appban, és már indulhattok is.

Savaria Történelmi Fesztivál – Szombathely

Ha érdekel a történelem, és szívesen megnéznétek egy korhű római gladiátort vagy középkori lovagot, itt a helyetek. Részt vehettek ismeretterjesztő előadásokon és bemutatókon, sőt még ti magatok is római polgárnak öltözhettek. Ha viszont ez nem a ti világotok, akkor sem kell elvetnetek ezt a programot, ugyanis változatos könnyűzenei koncertekkel, gasztro és gyerekprogramokkal is várják az érdeklődőket. Így ez egy igazán sokszínű, mozgalmas kirándulás lehet augusztus végére.

Szolnoki Gulyásfesztivál – Szolnok

Valami igazi magyaros gasztronómiai élményt kerestek? Látogassatok el a Szolnoki Gulyásfesztiválra. Finom, hazai ízekkel, gyermekprogramokkal és koncertekkel is várnak titeket szeptember elején. Az igazán vállalkozószelleműek pedig a gulyás- vagy az „érdekes nevű ételek” főzőversenyére is benevezhetnek. Ha egy vidám napra vágytok a családdal a szabadban, miközben jókat esztek-isztok, akkor ott a helyetek.

TápióFeszt – Nagykáta

Ebben a fesztiválban minden megvan, ami még egy szeptember eleji családi programra kellhet. Hagyományőrző lovas felvonulás, könnyűzenei koncertek fiataloknak és idősebbeknek egyaránt, olyan fellépőkkel, mint a Valmar, a Bagossy Brother Company vagy Takács Nikolas. És persze, a finom falatok, találhattok streetfood opciókat, sőt főzőversenyen is részt vehettek. A legkisebbeknek pedig az Alma Együttes koncertjével és színes programokkal készülnek a szervezők, így biztosan a család minden tagja megtalálja a helyét.

Szarvasi Szilvanapok – Szarvas

Egy fesztivál, ahol minden a szilváról szól, a mára igazi hungarikummá vált szarvasi szilva bizony külön ünnepet érdemel. Ha kíváncsiak vagytok milyen a legjobb szilvapálinka, vagy megkóstolnátok egy szilvás sört, ide érdemes ellátogatnotok. A háromnapos fesztiválon, szórakoztató programokkal, receptversennyel, szilvás és persze rengeteg más finom étellel és itallal várnak benneteket, sőt még az utcabálra is benézhettek. Így ha nem mindennapi programra és ízekre vágytok, és nincs még programotok szeptember elejére, akkor látogassatok el a Szilvanapokra.

Ezek lettek volna a mi ötleteink, ha tervben van még egy utolsó belföldi utazás a családdal a suli előtt. Reméljük megtaláljátok a kedvetekre valót.

Források:

https://www.programturizmus.hu/ajanlat-savaria-tortenelmi-karneval.html

https://csodalatosmagyarorszag.hu/programok/gasztro-programok/szolnoki-gulyasfesztival-2023/

https://www.programturizmus.hu/ajanlat-tapiofeszt.html

https://gotravel.hu/program-szarvasi-szilvanapok

Kertmozik a Balatonon: ezekre a helyekre látogass el augusztusban!

A kiemelt kép csak illusztráció, forrás: shutterstock.com

Kertmozi és Balaton. Talán az egyik legjobb párosítás, ha egy kis kikapcsolódásról lenne szó, kulturális ismereteink bővítése mellett. Tökéletes randihelyszínnek, családi programnak, de akár egy kis „én idő” helyszínéül is szolgálhat. Mutatunk pár opciót, ha a bőség zavarában nem sikerült választani!

Fövényes kertmozi, Balatonudvari

Egy igazán szeretnivaló helyszín az első a listán, ami retró hangulatával, és hangulatos fényfüzéréivel garantáltan elvarázsolja majd a kisebbeket, nagyobbakat is. A repertoárban a legújabb mozifilmek találhatóak meg, amiket egy doboz popcorn és hideg üdítő társaságában élvezhetünk. Bátran hozzuk magunkkal kisgyermekeinket is, hiszen külön figyelmet fordítanak arra, hogy a piciknek is izgalmas animációs vetítésekkel kedveskedjenek, vagy alkalomadtán akár gyermekkoncertekkel is. A mozi a Fövényes strand közvetlen szomszédságában található.

Balatonakali kertmozi

A település Művelődési Házának udvarán találhatjuk meg ezt az alternatívát, ahol a környező utcákban szintén ingyenesen parkolhatunk le. Ide belépve egy teljesen felújított kis moziba érkezünk, ami nem mellesleg 50 éve szolgál a vendégeknek remek élményekkel. A hely filmvetítéseken kívül ráadásul egy közösségi térként is szolgál, ahol különböző rendezvényeket is tartanak. Ha ide vezet majd utad, akkor kisállatodat sem kell otthon hagynod, hiszen a kertmozi állatbarát! Egyedül arra légy figyelemmel, hogy kedvencedet pórázon tartsd, a nézők nyugalma érdekében. Itt ugyancsak vásárolhatsz majd popcornt a moziélmény növeléséhez, és persze hűsítő üdítőt, édességet is.

Panoráma kertmozi – Vonyarcvashegy

2016 óta felújított állapotban várja a filmnézőket, a vonyarcvashegyi kertmozi, kiváló hangrendszerrel és hangulatos atmoszférával. Igen népszerű a nyaralók körében, hiszen majdnem minden este van vetítés, amik általában 21 órakor kezdődnek el, emellett pedig itt is az éppen aktualitást élvező filmeken sírhatunk, nevethetünk, vagy éppen retteghetünk is.  Mivel a Lido strand egy karnyújtásnyira található innen, akár egy egész napos strandolás levezetéséül is szolgálhat e szuper kis helyszín. Autónk miatt sem kell aggódnunk, hiszen a mozi saját, és ingyenes parkolóval rendelkezik. Ha pedig úgy érezzük, elég filmet néztünk már, váltsunk jegyet színház vagy koncert előadásokra, hiszen a Panoráma kertmoziban ezeket a programokat is megtaláljuk. Legvégül pedig még egy remek hír: diákok és gyerekek számára kedvezményesen válthatunk jegyet.

Szigeti kertmozi – Révfülöp

A 300 fő befogadására képes kertmozi közvetlenül a Balaton partján található, a magyar tenger közelsége pedig a szabad éggel és a hangulatos estékkel egybekötve valóban páratlan élményt nyújt. A vasútállomás közelében fekvő hatalmas strandterületen helyet kapó kertmozi egész nyáron várja a vendégeit.

Végső soron biztosan mindenkinek fejtörést okoz néha, hogy mivel is jusson el a Balatonra. Mivel mindegyik helyszínen ingyenesen, és könnyedén parkolhatunk kocsival is, így bátran vágjunk bele a kiruccanásba autónkkal! Ha azonban a tömegközlekedést választanánk, a MÁV-START az ország legkülönbözőbb pontjairól biztosít közvetlen járatokat a Balatonhoz a nyári időszakban.

Forrás:

https://netkoffer.hu/kertmozi-balaton/

https://funzine.hu/2023/07/20/balaton/12-hangulatos-kertmozi-a-balatonnal-ahol-egesz-nyaron-remek-filmekkel-varnak/

Bécsi kalandozás – Mit ne hagyjatok ki, ha szorít az idő?

Ha csak egy rövid nyaralásra tudsz elszabadulni a mindennapos körforgásból, de mégis külföldre mennél, Bécs tökéletes választás lehet. Az osztrák főváros Budapestről mindössze 2 óra 40 perc alatt elérhető vonattal, átszállás nélkül és izgalmasabbnál izgalmasabb látnivalókat tartogat. Az egész várost bejárni szinte lehetetlen néhány nap alatt, de ezekre a programokra érdemes időt szakítani.

Schönbrunn és környéke

Bár 3 napot önmagában el lehet tölteni a kastély, a hatalmas park és környező látványosságok felfedezésével, a terület jelentős része néhány óra alatt bejárható. A kerteket, a labirintust és a kastély épületeit megcsodálhatod egy kellemes késő délutáni séta alkalmával, amikor már az időjárás is jobban kedvez a kinti programoknak, és persze ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a fények is a naplemente előtti órákban a legszebbek. Ha pedig kicsit mozgalmasabb programra vágysz. az állatkert és a pálmaház tökéletes lehet délelőtti időtöltésnek, ami után a koradélutáni meleg elől pedig „elbújhatsz” a kastélyban, ahol többek között gyermek múzeum is található, így kisebb gyermekekkel is ideális lehet.

Természettudományi múzeum

Bécsben több mint 100 múzeum található, változatosabbnál, változatosabb témákban, ám az egyik legimpozánsabb és legérdekesebb a Természettudományi múzeum. A hatalmas gyűjteménynek otthont adó épület önmagában is lenyűgöző és kellemesen hűvös menedéket nyújt a legnagyobb melegben vagy éppen egy esős napon, miközben kicsik és nagyok is izgalmas, új dolgokat fedezhetnek fel. Megismerkedhetsz a világ különböző tájainak állataival és növényeivel, vagy akár az ősemberekkel és a dinoszauruszokkal, mindezt persze modern interaktív elemekkel fűszerezve, mint az élethű, mozgó dinoszaurusz modell. A 3 emeleten elhelyezkedő számos terem végig járására 2-3 órát biztosan érdemes rászánni.

Ringstraße

Ha a belvárosban jártsz, ne hagyd ki a Ringstraße-t. Ez a – nevéhez hűen – gyűrű szerű út tömve van látnivalókkal. Akár gyalog, akár a kör teljes vonalán közlekedő villamosra pattanva megnézheted a Parlamentet, az Állami operaházat, a Városházát vagy akár a Várszínházat is, melyek mind az út mentén helyezkednek el a város szívében. Természetesen számos étterem, fagyizó és bár is található itt, így egy finom ebéddel is egybekötheted. Akár a Természettudományi múzeum után is körbejárhatod a Ringstraße-t, mivel az szintén az út mentén helyezkedik el. A vásárlás szerelmeseinek szintén ideális program lehet, hiszen számos üzletnek és bevásárlóközpontnak is helyet ad.

Sörkertek

Végezetül pedig tökéletes esti kikapcsolódást tartogatnak a város számos pontján, mind Schönbrunn mind a belváros környékén megtalálható sörkertes éttermek. Akár a helyi sörkülönlegességeket vagy a tipikus osztrák ételeket szeretnéd megkóstolni, ez ideális választás lehet. Szép környezetben, hangulatosan megvilágított udvarokban szolgálják fel Ausztria legfinomabb ételeit és legkiválóbb söreit, hogy egy fárasztó és élménydús nap után megpihenve, kellemes beszélgetéssel tölthessünk el néhány órát.

Ezek után már csak a szállásfoglalás és persze az utazás van hátra, ami nem is lehetne egyszerűbb, hiszen a MÁV weboldalán vagy az appon keresztül megvásárolhatjátok a vonatjegyeiteket, vagy autóba pattanjatok egy szabad hétvégén, és irány Bécs!

Források:

https://www.hetedhetorszag.hu/ausztria/naturhistorisches-museum-termeszettudomanyi-muzeum

https://www.timetravel-vienna.at/hu/a-becsi-ringstrasse-egy-19-szazadi-pompas-sugarut/

https://colore.hu/szelavi/kultura/7-muzeum-becsben-amit-erdemes-megnezni/

Meseszép erdélyi kincsek hívogatnak nyáron is

Kiemelt kép forrása: shutterstock.com

Sok magyar érzi úgy, hogy már csak a történelmi előzmények miatt életében egyszer el kell látogatnia Erdélybe. Bármi legyen a motiváció, a szomszédos Romániához tartozó területi és tájegységben lehetetlen csalódni, minden évszakban csodákkal csábít, nyáron pedig felfrissíti a testet-lelket a zöld rengeteg. Merre kiránduljunk Erdélyben?

Kulturális kincsek

Mielőtt rátérünk a meseszép tájra, érdemes néhány kulturális kincset is számba vennünk, hogy minél teljesebb élményt adjon a kirándulásunk. Talán furcsa egy temetővel kezdeni a sort, ám a Máramarosszigettől nagyjából 20 km-re fekvő Szaplonca nevű településen található helyi temető igazán egyedi a tölgyfából készült, kékre festett fejfákkal. Bármilyen furcsán is hangzik, turisták sokaságát érdeklik az ezekre kerülő, az elmúlás fájdalmában is mosolyt fakasztóan vidám idézetek.

Ugyancsak sokakat vonz a Kolozsvártól nyugatra lévő Kalotaszeg, amely a magyar népzenét és történelmi hagyományokat, népviseletet és népi építészetet tekintve is kiemelkedően fontos helyszín. És ha már építészet: a törcsvári kastély első pillantásra a németországi Neuschwansteint juttatja eszünkbe, itt azonban királyi család helyett – a legendárium szerint – Drakula gróf lakott…

Amit a természet adhat

Ám egyetlen épített fal nélkül, a mélyzöld rengetegben, a tavak mellett vagy a hósapkás hegyek lábánál járva úgy érezhetjük, Erdélynek nincs párja, amit a természet adhat, ott megtaláljuk. Felvonóból élvezhetjük például a Fogarasi-havasok északi oldalán található Balea-vízesés látványát, amelyet bőven 1200 méter felett találunk.

Torockón a napfelkelte ragad magával duplán, mert az Erdély legszebb falvának tartott helyen kétszer is felkel a nap! Ez a Székelykő formájának köszönhető, ugyanis az első napfelkelte után a nap eltűnik a sziklák mögött, majd másodszor is megjelenik. Errefelé járva a Tordai-hasadékot is érdemes felkeresni, monumentálisnak hat a hely, ráadásul függőhidakon juthatunk át a mélység felett.

Míg Torockón lentről szemlélhetjük a látványt, a Székelyföld legmagasabb csúcsát jelentő Madarasi Hargita felülnézetből kínál panorámát. Az üdítően tiszta levegőn fenyőerdők árnyékában, kanyargós kis ösvényeken vezet az út, a tetőről pedig akár a Gyergyói-havasokat is láthatjuk. És a mélyről még szó sem esett! Pedig a korábban aktívan működő tordai sóbánya egyedi formáival elbűvöli a turistákat, ráadásul sok gyógyulni vágyó is meglátogatja. 

Ha autós túrára indulsz, tegyél a nyugodt útért a Simple appban megköthető Autómentés biztosítással, amelynek bizonyos csomagja külföldön is érvényes szolgáltatásokat nyújt.

Forrás:

https://kirandulastippek.hu/maramaros/szaplonca-vidam-temeto

https://femina.hu/utazas/gyonyoru-erdelyi-latnivalok

https://femina.hu/utazas/legszebb-helyek-erdelyben/

https://utazomajom.hu/22-kihagyhatatlan-latnivalo-erdelyben/

Többet ad, mint gondolnád: Gyöngyös

Kiemelt kép forrása: shutterstock.com

Állatkert, vadregényes mátrai természet vagy nagyvárosi kulturális és gasztrokínálat – a Budapesttől alig egy órára fekvő Gyöngyös változatos programokat kínál a kikapcsolódni vágyóknak.

Nagy és kedves központi tér

Ha Heves vármegyére gondolunk, valószínűleg Eger semmihez sem hasonlítható hangulata és ékszerdobozszerű szépsége jut eszünkbe, ám van még a környéken látnivalókat kínáló városka. Budapesttől alig egy órányira, nyolcvan kilométerre, ám ami talán ennél is fontosabb, gyakorlatilag a Mátra lábánál fekszik Gyöngyös, amelynek nagyvárosokban is méretesnek számító központi helye a Fő tér. Ezen négy szökőkút érdekes történelmi adalékokat árul el a városról, és a remek cukrászdáknak, kávézóknak köszönhetően nem maradunk finom falatok nélkül, ráadásul a templomnak vagy a távolabbi tájnak hála szemet gyönyörködtető a panoráma.

Állatkert

Ha a központban sétálásnál és kávézásnál egyel aktívabb programot keresnénk, akkor irány a csaknem két hektáron elterülő állatkert, nagyjából száz faj hozzávetőleg ötszáz egyedével. Nem kisvárosi a kínálat, olyan különleges állatok is otthonra leltek, mint a puma, leopárd, oroszlán vagy tigris, de láthatunk akár még lámát, tevét és alpakát is, mint ahogy a kenguru sem hiányozhat. Nyaranta ugrálóvár és pónilovaglás foglalja le a kisebbeket, szóval garantáltan emlékezetes lesz az ország egyetlen magánkézben működő állatkertjében tett látogatás.

Mátravasút

Bár kiállítás, múzeum és kulturális programok sora adja magát, ha már a Mátra lábánál fekszik a város, érdemes kihasználni a lehetőséget a kirándulásra. Pláne ha olyan hangulatos járművön indulhatunk útnak, mint a Mátravasút, amelyet már a 20. század eleje óta használnak. A mára már csak az utasforgalomnak élő vasút két vonalon közlekedik, a város szívéből indulnak a vonatok Mátrafüred és Szalajkaház felé. Bokros vidékeken, árnyas erdők fái alatt, agy éppen szőlőlugasok mellett visz az út, a végállomásokról pedig további látnivalókat kínáló sétára indulhatunk, akár kempingezhetünk is a környéken. 

Forrás:

https://gyongyos.hu/kiemelt-latvanyossagok/

https://www.gyongyos-matra.hu/latnivalok/egyeb-2/matravasut/

https://gyongyos-zoo.hu/

Impozáns látnivaló „karnyújtásnyira” a Balatontól: Hegyestű

Kiemelt kép forrása: shutterstock.com

A Balaton-felvidéki tanúhegyekről már korábban is írtunk, így érintőlegesen a Hegyestű nevű kúp formájú hegyről is esett szó, ám a különleges természeti képződmény több figyelmet érdemel. Mutatjuk, miért érdemes felkerekedni és megnézni!

Amikor a bányászat segít

A gyermekvárosról ismert Zánkától csupán öt kilométerre, tízpercesnél is rövidebb autóútra található a Káli-medence őrszemeként is emlegetett Hegyestű. A különleges természeti képződmény majdnem minden oldalról más arcot – a Balaton felől szabályos kúp alakot – mutat, és sosem unalmasat. Bár a bányászat sokszor elcsúfítja egy-egy hely képét, Hegyestűnek még talán jót is tett, hiszen így lényegében belülről nézhetjük meg az egykori vulkánt.

Lávakitörés kellett hozzá

Bizony, vulkán, ugyanis amit ma látunk, annak a kialakulása felfoghatatlanul hosszú idővel ezelőtt, nagyjából nyolc millió éve, egy hatalmas lávakitöréssel kezdődött. Idővel a tűzhányó fokozatosan kialudt, majd a kürtőjében dugóként hűlt ki és dermedt meg az anyag. A hegy lefelé futó repedései fokozatosan nyerték el formájukat, és hogy mindezt láthatjuk, annak tudható be, hogy az 1930-as évektől bazaltot termeltek ki. Ezt évtizedekkel később leállították, így ma már kilátó- és geológiai bemutatóhelyként működik a hely, a szabadtéri kőparkban például végigkövethetjük a földtörténeti időskála jelentős részét.

Pazar panoráma a tetőről

Sokan kerekednek fel megnézni Hegyestűt, hiszen egészen az alsó bányaudvar bejáratáig el lehet jutni autóval. Az egykori bazaltbánya épületében kiállítást működtet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, így a geológiai és természeti értékekről egyaránt sok érdekességet hallhatunk. A többség azonban alighanem magának a sziklafalnak a látványáért látogat el, illetve azért a kilátásért, amely Hegyestű tetejéről nyílik. A hosszú, fakorlátos lépcsőn juthatunk fel a legmagasabb, 336 m-es pontra, ahonnan párját ritkító panoráma kínálja magát. Ha kegyes hozzánk az időjárás, zavartalanul gyönyörködhetünk a Balatonban, vagy éppen a Káli- és a Tapolcai-medence egyedi tanúhegyeiben.  

Forrás:

https://kirandulastippek.hu/balaton-felvidek/hegyestu-a-felbevagott-vulkan

https://www.bfnp.hu/hu/latogatohelyek-3/hegyestu-geologiai-bemutatohely-monoszlo

Vagányaknak: Budapest-Balaton bringaútvonal

Kiemelt kép forrása: shutterstock.com

Minden évszakban szuper kihívás bringával teljesíteni a Balaton-kört, a 2022-ben átadott Budapest-Balaton bringútvonal azonban egy másik kalandot is kínál a tóhoz kapcsolódóan – mégpedig azt, hogy a fővárosból elkerekezz a magyar tengerhez!

Egy hosszú folyamat utolsó állomása

Az első szakaszt 2022 júniusában adták át, majd végül néhány hónap alatt a munkák végére értek, aminek köszönhetően tavaly augusztusban sok bringás régóta dédelgetett álma vált valóra azzal, hogy átadták a folyamatosan épülő, bő száz kilométer hosszú útvonal utolsó szakaszát. A Budapest-Balaton bringaútvonal, röviden BUBA hiányzó mozaikdarabja került helyére a Székesfehérvár-Balatonakarattya közötti szakasz elkészültével, így már semmi akadálya annak, hogy a fővárosból kétkeréken vegyük az irányt a kedvelt úticél felé.

Egyébként nem akármilyen érdekesség, hogy ez a hazai útszakasz része lett annak az EuroVelo elnevezésű kerékpárútvonal-hálózatnak, amelyen Debrecentól egészen az Ausztria, Németország és Svájc határán fekvő Bodeni-tóig kerekezhetünk. Így aztán nem csak hazánk két kedvelt turisztikai célpontja kapcsolódott össze, hanem a kontinentális vérkeringésbe is bekerültünk.

Szépséges kihívás

És mire számítsunk, ha nem akarunk az alpesi tóig hajtani, hanem Budapestről a magyar tengerig jutnánk el?

Bár az elkövetkező években szükség lesz egyes szakaszok, például a Velencei-tó és a Székesfehérvár közötti fejlesztésére, a bringaút egyik nagy előnye, hogy összességében már most is biztonságos haladhatunk rajta a Balatonig. Ez annak köszönhető, hogy vagy kisforgalmú vagy a forgalomtól teljesen elkülönített szakaszokon tekerünk, többnyire jó minőségű aszfalton. Ráadásul jellemzően kerékpáros táblák és jelzések igazítanak útba, hogy vélelenül se tévedj el. 

Ami a terepviszonyokat illeti, érdemes húzósabb bringázásra felkészülni, ugyanis az útszakasz bőven tartogat emelkedőket is. Az amatőröknek talán jobb két napra tervezni a túrát, ugyanakkor az profik vagy az edzettebb bringások egy nap alatt is letudhatják a száz kilométer feletti távot. Az esetleges kíhívások azonban páratlan látvánnyal kárpótolnak, hiszen egyedi élmény átgurulni a biatorbágyi viadukton, azaz völgyhídon, ahonnan a panoráma is páratlan. Az etyeki szőlővidéket ugyancsak szívesen futja végig a tekintetünk, miként a Velencei-tó mellett is öröm a haladás.

Forrás

https://infostart.hu/belfold/2022/08/26/atadtak-a-budapest-balaton-bringaut-utolso-szakaszat-is

https://aktivmagyarorszag.hu/budapest-balaton-kerekparut/

https://www.fomterv.hu/hu/budapest-balaton-kerekparos-utvonal

https://www.penzcentrum.hu/utazas/20220206/budapest-balaton-kerekparut-terkep-erre-halad-a-budapest-balaton-kerekparut-nyomvonala-1121555

Festői szurdok a Bakonyban – irány a Gaja völgye!

Kiemelt kép forrása: www.shutterstock.com

Ha kellemes hétvégi kirándulást keresünk, a Gaja-szurdokvölgynél keresve sem találunk jobbat – a szépséges természet tálcán kínál mindent a valódi kikapcsolódáshoz.

Ha a Bakonyra gondolunk, elsőre szinte biztosan a Cuha-patak és -szurdok jut eszünkbe, pedig a dunántúli karsztos röghegység tartogat még gyönyörű helyszíneket. Például a keleti részen, Fehérvárcsurgó és Bodajk között az érintetlen szépségű, nagyjából négy kilométer hosszú Gaja-szurdokot, amelyet keresztbe-kasul túrázhatunk.

Megközelítés egyszerűen

Ha a kirándulás kerül szóba, sokakat otthon tart az eljutás a távolabbi helyszínre. A Gaja-szurdokhoz is egyszerűbb autóval felkerekedni, hiszen a Gaja-völgyi Tájcentrum méretes parkolójában tehetjük le a járművet. Ám vonattal szintén nekivághatunk a kalandnak, ilyenkor Csókakő vagy Bodajk lesz a tömegközlekedéssel megtett utunk végállomása, ahonnan az Országos Kéktúra jelzései mentén haladhatunk tovább.

Az egész Gaja-szurdokvölgyről elmondható, hogy szebbnél szebb helyeket tár a szemünk elé. A legmelegebb nyári napokon is kellemes árnyat adó fák alatt sétálhatunk, a mellettünk szaladó patak és a harapnivalóan tiszta levegő teljesen feltölti a túrázót. Máskor pedig a fák közül kiérve pompás panoráma terül elénk, nincs olyan évszak, amikor ne tűnne lenyűgözőnek a szurdokvölgy vagy a sziklák sokasága.

A Gaja-patakon átkelve eljuthatunk a Bodajki-tóig, és ehhez hasonlóan a Pisztrángos-tó is kiválóan alkalmas egy kellemes piknikre. Célpont lehet a Károlyi-kilátó, ahol ismét gyönyörködhetünk a tájban, ugyanakkor a Gaja-völgyi Tájcentrumban nemcsak a környezet, hanem a növény- és állatvilág is különleges, így megéri útra kelni érte.

Kinek ajánlott?

A Gaja-szurdok igazi családi pihenőhely, a nyugodt környezet tökéletesen illik egy hétvégi kiruccanáshoz, ráadásul alapvetően az útvonal is könnyűnek számít. Persze a túra tervezésekor vegyük figyelembe a természeti adottságokat, hiszen bár könnyedén találunk babakocsival is megtehető szakaszt, ne lepődjünk meg az olykor lépcsőkkel tűzdelt részeken sem. Nehogy a gyerkőcöt vagy a velünk tartó kutyust túlságosan elfárassza az útvonal. Amennyiben nehezebb túrára vágyunk, a hely kiindulópont lehet több kalandosabb útvonalhoz.

Forrás:

https://csodahelyek.hu/2021/10/16/gaja-szurdok-bakony/

https://femina.hu/utazas/gaja-szurdok-tura/

http://www.gajavolgy.hu/12-latnivalok/20-gaja-volgyi-tajcentrum

Tündérkert Zalaegerszegen – az Azáleás-völgy

Kiemelt kép forrása: shutterstock.com

Zalaegerszeg talán egyik legbájosabb kirándulóhelye a botanikai különlegességekben gazdag Azáleás-völgy, amely hazánk minden tájáról vonzza a látogatókat.

Merre induljunk?

Zalaegerszeg déli határában húzódik meg az Azáleás-völgy, amely az Alsóerdő egyik legkedvesebb célpontja. Korábban a kanyargós, hosszúkás alakja miatt Kígyó-völgynek nevezték, sőt Róka-völgyként is hivatkoztak rá, ám ma már a meghatározó növénye nyomán emlegetik.

A helynek egészen egyedi a mikroklímája, ezt kihasználandó még a hetvenes években kezdtek egzotikus növényeket telepíteni ide. Fatalin Gyula erdőmérnök irányításával előbb megtisztították az elhagyott völgyet, és a talaját felkészítették az érdező fás szárú csemetékre. Az elhivatott munka olyan jól sikerült, hogy a hegyvidéket idéző helyszínen a gyűjtemény lassan – a mintaadó Jelihez hasonlóan – arborétummá alakult át.

Bár sokféle fenyő (kolorádói jegenye, mamut, európai és japán vörös), no meg tuják sora ékesíti a tájat, leghíresebb növénye mégis az azálea, amelyet neveznek rododendronnak vagy havasszépének is – még akkor is, ha az azálea és a rododendron nem teljesen ugyanaz.

Néhány hétig teljes pompájában ragyog

Bármelyik növényre is vagyunk kíváncsiak, szerencsére a völgy egész évben szabadon látogatható, ám különösen ajánlott április végén, májusban felkeresni, mert ekkor teljes pompájukban ragyognak a névadó virágok. Talán csak a kék hiányzik a csodás gyűjteményből, ezt leszámítva a szivárvány minden színében pompáznak a virágok, amelyek közül kiemelkednek a sárga kaukázusi azáleák.

Ha tehetjük, érdemes visszatérni, hiszen sokféle azáleafaj él ott, amelyek némileg eltérő időben virágoznak. Így az eleve különleges mikroklímájú völgy mindig kicsit másként fest, és izgalmas illat lengi be. Ugyanakkor ha esős a tavasz, még júniusra is tolódhat az azáleavirágzás, ezért később sem maradunk le semmiről.

A természeti kincseket megőrizendő Azáleás-völgy védett terület, ezért szigorúan tilos akárcsak egy virágot is leszakítani vagy bármelyik tövet kiásni, továbbá bicajjal sem lehet behajtani. Ellenben abszolút gyermek- és kutyabarát a hely, így szeretteinkkel plusz négylábú barátunkkal is minőségi időt tölthetünk el a világ zajától távol.

Nyugodt út a nyugalom szigetéig

Ha autóval indulsz el, tedd gondtalanabbá az utazást a Simple applikációban megköthető Autómentés biztosítással.

Forrás:

https://zalaegerszeg.kornyeke.hu/azaleas-volgy?fbclid=IwAR1x0H1mDyUjBIUw7TnNXuPGIV2thqEMwdjIbIeN6YnzzBHMf89BRDjvOTo

https://www.zalaerdo.hu/hu/turizmus/termeszeti-kincseink/7/azaleas-volgy

https://trekhunt.com/hu/article/azaleas-volgy/

https://szeretunkzala.hu/azaleas-volgy-a-legpompasabb-viragzas-var-majusban-zala-megyeben/

Kutyás kirándulóhelyek télen

Kiemelt kép forrása: shutterstock.com

Előfordulhat, hogy kesztyű nélkül az ujjunk a pórázhoz fagy, és négylábú barátunk is prüszköl néhányat a hópihék érintésétől vagy a fagyos utaktól, ám amíg világ a világ, a kutyusok többsége imád majd sétálni. Télen is. Lássuk merre és hogyan vegyük velük az irányt!

Egy-két apróság a gondtalan kirándulás érdekében

Akár rövidebb mozgásra, akár hosszabb kirándulásra vállalkozunk szőrös barátunkkal, van néhány részlet, amelyet érdemes szem előtt tartanunk. A hideg időjárás megviselheti a kutyák szervezetét, ezért csak akkor induljunk el, ha egészséges, fizikailag rendben van, amennyiben észrevesszük, hogy fázna, rögvest keressünk melegebb helyet. A kis tappancsai fázhatnak a hideg úton, spéci zokni vagy a mancsokra kifejlesztett spray segíthet megelőzni a bajt.

Most pedig következzen, hol vár ránk kutyás paradicsom.

Fóti-Somlyó tanösvény

A Simple appban megkötött Autómentés biztosítással nyugodtan ülhetünk autóba. Amennyiben csak rövidebb útra indulnánk télen, a fővárosban élve nem kell messzire menni egy jó kiránduláshoz, hiszen alig 25 kilométerre található a Fóti-Somlyó tanösvény. Ha nem is havazik, azért öltözzünk fel rétegesen, mert a magaslaton szabadon jár a szél, így a hőérzet is csökken, még akkor is, ha a hozzávetőleg 3.5 km-es kör gyerkőccel és kutyával is kényelmesen megtehető 2-3 óra alatt. A kilátás remek, viszont óvatosan kalandozzunk el a kék lepkés jelzésű útról, mert könnyű elkeveredni.

A szigligeti vár

Kutyánkkal is érdemes felkerekedni egy, az előzőnél jóval hosszabb, a szigligeti várhoz vezető útra. Őt talán kevésbé érdekli a gazdag történelmű évszázados vár, amely a környékével együtt a Balaton északi partjának egyik legfontosabb látványossága. Ellenben nagyon is szereti majd a sétát, ráadásul éppenséggel a szabályokon nem múlik a „művelődése”, mert a várba magunkkal vihetjük kiskedvencünket is. Ha pedig már ott vagyunk, a Kamon-kő tanösvényt se hagyjuk ki, ahol valószínűleg még szívesebben szedi majd a lábait.

A Normafa környékének egyik csodája

Amennyiben Budapest környékén járunk, autóval vagy akár anélkül is nekivághatunk túránknak. Amennyiben utóbbit választjuk, a Simple applikációban kényelmesen vásárolhatunk közlekedési mobiljegyet magunknak és kutyánknak is, így a pórázon vezetett, szájkosárral felszerelt ebbel az oltási kiskönyve birtokában már pattanhatunk a buszra, amely elvisz minket a Normafáig. A fővárosi kirándulóhely okkal sokak kedvence, különösen, és még jobban értékeljük, ha felfedezzük a tőle nem is olyan messze fekvő Harang-völgyet. Busszal akár le is csíphetünk az útból, vagy egyszerűen alig egy óra alatt el is bandukolhatunk a minden évszakban szép völgyhöz. Kutyabarátunk biztos az utóbbi megoldásra szavazna.

Forrás:
https://utazzkutyaddal.hu/telen-is-kutyaval/
https://drivemagazine.hu/belfold/kutyas-kirnadulohelyek
https://www.travelo.hu/tura/20210115-magyarorszag-budapest-hat-kutyas-kirandulohely-a-fovaros-kozeleben.html
https://bkk.hu/utazasi-informaciok/kozossegi-kozlekedes/kozossegi-kozlekedes-kutyaval/