Puszta szépség – a Hortobágyi Nemzeti Park

Kiemelt kép forrása: shutterstock.com

Végtelennek tűnő pusztaságával mesebeli tájként hat a Hortobágy, nem csoda hát, hogy magyar költők és írók sorának múzsája lett. Minket is megihletett, ezért ha érdekel, alábbi cikkünkben fedezd fel velünk a különleges vidéket, amely történelmével, állatvilágával és autentikus csárdáival nem csupán nemzeti parkként szolgál, hanem az UNESCO Világörökségének is a része.

Csaknem ötvenéves első

Bár csodás tájakat és természeti képződményeket találunk Magyarországon, talán nem is lehetett volna más hazánk első nemzeti parkja, mint a hortobágyi, amelyet 1973-ban hoztak létre. Ráadásul nemcsak a legrégebbi, hanem a legnagyobb is! Nem véletlenül, hiszen ez a legnagyobb kiterjedésű magyar legelőterület, amelynek köszönhetően hűen őrzi az ország egyik jellemző foglalkozását, az állattenyésztést, ráadásul országunk domborzatáról is szimbolikus képet ad. A kedvelt kirándulóhely hamarosan jubilál, két év múlva már fennállásának 50. évfordulóját ünnepli.

A Kilenclyukú híd

Talán vétek egyetlen építményt kiemelni, ám a Kilenclyukú híd annyira emblematikus, hogy joggal lett a jelképe az egész nemzeti parknak. Érdekes a története, hiszen már évszázadokkal ezelőtt is fontos kereskedelmi útvonal vitt erre, ám sokáig csak egy toldozott-foldozott öreg fahíd szolgálta az utazókat. Csakhogy az időjárás és az árvizek állandóan pusztították azt, Debrecen városának sok pénzbe került az állandó javítgatás. Ezért nagyjából kétszáz éve úgy határoztak, hogy véget kell vetni az áldatlan állapotnak, majd a döntést tettek követték, így 1833-ra elkészült a híd, amely ma is hazánk egyik legrégebbi hídjának számít, plusz a 167.3 méterével rekordként a leghosszabb közúti kőhídja is. Persze Hortobágyon járva nem csak a Kilenclyukú hidat, hanem például a Pásztormúzeumot is érdemes útba ejteni.

A halastavi kisvasút

A Hortobágyról valahogyan nem a tavak jutnak eszünkbe, pedig találunk ott jelentős vízfelületet, a Hortobágyi-halastavat. Elsősorban mégsem ez a szenzáció, hanem az ott közlekedő halastavi kisvasút. A kisvasút a tavak belső gátja mentén robog nagyjából 5 kilométeren keresztül, ráadásul a végállomástól egy pallóúton haladva akár magaslesről is megfigyelhetjük az egyedülálló növény- és állatvilágot.

Forrás:

https://nlc.hu/magyarorszagkul/20180113/5-erdekesseg-a-hortobagyi-nemzeti-parkrol/

https://www.hnp.hu/hu/szervezeti-egyseg/turizmus/oldal/kilenclyuku-hid

https://utazom.com/vendegvaro/hortobagyi-nemzeti-park


Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Honlap működéséhez szükséges sütik

Ezek a sütik feltétlenül szükségesek a weboldal futtatásához. Az ilyen sütik csak olyan műveletekre vonatkoznak, mint például a nyelv, a pénznem, a bejelentkezés és az adatvédelmi preferenciák.

Statisztikai és elemzések sütik

Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy mérjük a látogatói forgalmat és adatokat kezeljünk adatbázisokban. Segítenek abban is, hogy megértsük, mely termékek és tevékenységek népszerűbbek, mint mások. Ezeket a sütiket is blokkolhatja böngészőjében vagy használhatja ezt is: https://tools.google.com/dlpage/gaoptout

Marketing, remarketing sütik

Ezek a sütik általában marketing, reklám és hirdetési tevékenységek miatt kerülnek beállításra, abból a célból, hogy a felhasználók érdeklődési körét monitorozzák, majd ennek megfelelően tudnak releváns hirdetéseket megjeleníteni a weboldalon. Amennyiben nem engedélyezi ezeket a sütiket, akkor a jövőben nem kap célzott hirdetéseket.