Időutazás: így nézett ki a Nyugati pályaudvar régen

A Nyugati pályaudvar Budapest ikonikus épületei közé tartozik. Sok magyar embernek alapvető gyerekkori élmény lehet a hatalmas, üveggel fedett csarnokban való ácsorgás és várakozás. Összegyűjtöttünk pár érdekes, régi fotót az épületről, körbejárjuk a hozzá fűződő legfontosabb történéseket és persze arra is kitérünk, hogy merre vehetjük az irányt, ha az állomásról indulnánk útra.

Irány nyugat!

A párizsi Eiffel tornyot tervező Gustave Eiffel irodája és az osztrák August de Serres tervei alapján épült Nyugati pályaudvar 1877. október 28-án nyílt meg. Nevét nem elhelyezkedéséről, hanem az általa kiszolgált égtájról kapta, ugyanis innen indultak nyugati irányba a vonatok.

A pályaudvar épülete 1878 körül. Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára

Villamossal a pályaudvarra

A ma benne működő McDonald’s 1990-ben nyitotta meg kapuit, és világszinten az étteremlánc legszebb helyszínei között tartják számon. Gondoltad volna, hogy közel 60 évvel ezelőtt így festett a Meki belső tere?

A pályaudvar 1887-ben. Fotó: Fortepan/Somlai Tibor

Étterem vs. étterem

A ma benne működő McDonald’s 1990-ben nyitotta meg kapuit, és világszinten az étteremlánc legszebb helyszínei között tartják számon. Gondoltad volna, hogy közel 60 évvel ezelőtt így festett a Meki belső tere?

A Nyugati étterem 1959-ben. Fotó: Fortepan/Bauer Sándor

Ma telefonnyomkodás, régen kultúrváróterem

Az épületben kultúrváróterem működött, ahol a vonatra várakozók minőségi szórakozással, például sakkozással üthették el az időt. A falakon festmények lógtak, a muzsikáról pedig zenekar gondoskodott.

A kultúrváróterem 1958-ban. Fotó: Fortepan/Bauer Sándor

A forradalom idején…

Az épület szemtanúja volt az 1956-os forradalomnak is, tankok vonultak és fegyveresek strázsáltak előtte.

A Nyugati bejárata 1956-ban. Fotó: Fortepan/Nagy Gyula

Fontos az útravaló

Így tolták a büfét 1971-ben. Van, ami sosem változik – például ezek a finom szendvicsek sosem mennek ki a divatból.

Az Utasellátó mozgó elárusító helye. Fotó: Fortepan/Bauer Sándor

A felüljáró előtt is volt élet

A Nyugati tér, akkoriban még Marx tér nagy átalakítása a hetvenes évek végén kezdődött meg. Ekkor építették ki a hatalmas aluljárórendszert és a tér fölött áthaladó felüljárót is.

A Nyugati tér 1979-ben. Fotó: Fortepan/UVATERV

A Nyugati pályaudvarról indulnak az elővárosi vonatok a Dunakanyar és Vác felé a szobi, 70-es vasútvonalon. Ez a vonal az ingázók szempontjából is jelentős, sokan járnak a környező falvakból és városokból Budapestre dolgozni. De a turisták, kirándulók is szívesen indulnak innen, hiszen a Dunakanyar számtalan izgalmas természeti kincset rejt. Azok pedig, akik inkább a városi kikapcsolódás hívei, Vácott megcsodálhatják a székesegyházat és Magyarország egyetlen diadalívét is, valamint sétálhatnak a Duna parton is. 

A fővárosból szintén a Nyugatiból juthatunk el Esztergomba, a 2-es vonalon. A városban többek között megcsodálhatjuk az Esztergomi Bazilikát, ami a maga 100 méteres magasságával az ország legmagasabb épülete.

Cegléd, Szolnok és Szeged irányába a 100a vonalon vehetjük az irányt. Szeged, az ország harmadik legnépesebb városa többek között pezsgő kulturális életéről híres. Érdemes akár egy hétvégi kirándulásra is ellátogatni ide, ahol rosszabb időben is akad látnivaló. A Móra Ferenc Múzeum, a Szegedi Nemzeti Színház, a Fogadalmi templom rosszabb időben is felejthetetlen élményt nyújt.

A MÁV-START oldalán e-vonatjegyet is választhatsz, mely a pénztári vásárláshoz képest 10% kedvezményt jelent. Így tényleg gördülékeny lehet az utazásod, hiszen nyomtatnod sem kell: a telefonodra, laptopodra mentett jegyet mutathatod fel.