Öt érv, hogy miért érdemes Interrail bérlettel utazni Európában

Ki ne álmodozna időről-időre arról, hogy egy jól megpakolt hátizsákkal felszáll az első arra jövő vonatra, és meg sem áll annak végállomásáig? Ha nem is ilyen hirtelen ötlettől vezérelve, de az elképzelés teljes mértékben megvalósítható. Ehhez pedig nem kell mást tenni, mint beruházni egy Interrail bérletre, amelyet felmutatva meghatározott időszakon belül meghatározott számú napon szabadon használhatjuk Európa vasúthálózatát. Lássuk, miért éri meg így felfedezni kontinensünket, és milyen szempontok mentén érdemes eldönteni, belevágunk-e egy ilyen kalandba?

  1.  1. Költséghatékonyság minden korosztálynak

Az Interrail bérleteknek minden bizonnyal kedvező áruk a legcsábítóbb tulajdonságuk. A bérlet birtokában fix összegért (kivéve a helyjegyes járatokon, amelyekre a helyjegyet külön kell megvenni) utazhatunk gyakorlatilag korlátlan mennyiséget – pontosabban annyit, amennyi csak belefér az időkeretünkbe, de ez még így is jó üzlet. Életkor alapján ráadásul különböző mértékű kedvezményekkel vásárolható meg az utazásra jogosító okmány: létezik Senior (60 év felettieknek) és Ifjúsági (28 év alattiaknak) bérlet, valamint egy felnőttel két 12 év alatti gyermek ingyen utazhat a díjmentes Gyermekbérlet kiváltásával, 4 év alattiaknak pedig még a bérlet kiváltása sem szükséges az ingyen utazáshoz.

  1.  2. Kis előrelátással és tervezéssel teljesen a magad ura lehetsz

A kiváltott bérlet használatának lényege, hogy x hónapon belül y napon lehet felhasználni (0-24-ig). A kiválasztott napokon azonban egész nap utazhatunk vele (sőt, az éjszakai utazással még ügyeskedni is lehet, ha spórolni szeretnénk a felhasznált napokkal), így ha belegondolunk, mekkora távolságot lehet megtenni egy arra szánt napon, akkor érződik csak igazán, milyen messzire is el lehet jutni.

  1.  3. Egy ország vagy egész Európa? 

Kétféle bérlettípus közül lehet választani: az Interrail Globál bérlet Európa 30 országában érvényes, így ha nagyobb körutazást tervezünk a kontinensen, máris megéri erre beruházni. A másik az Interrail Egyországos bérlet, amelyet egy kiválasztott országban lehet felhasználni. Értelemszerűen a kettő közti különbség az árakban is megmutatkozik, de a maga nemében mindkét kategória nagyon megéri. További variációkat jelent, hogy hány hónapon belül, illetve hány utazási napot szeretnénk a bérletünkkel felhasználni. Ezek a szempontok, a bérlet típusa és az igénybe vett kor szerinti kedvezmények tetszés szerint kombinálhatók, így mindenki megtalálja a számára legelőnyösebb bérletet.

  1.  4. Az utazás öröme és a jó társaság

Nem lövünk nagyon mellé, ha egy ilyen utazáshoz a hippi életformát társítjuk képzetünkben. Hátizsákkal bejárni egy országot vagy egy kontinenst, hostelekben aludni, kirándulni, turistaparadicsomok helyett a helyi jellegzetességeket felfedezni és a helyieket megismerni – ez sok fiatal álma, amikor külföldi utazást terveznek. Az olyan helyeken, mint a vonat vagy egy diákszálló törvényszerűen megismerünk hozzánk hasonlóan utazókat, akikkel azután közös programokat, vagy akár a világjárás közös folytatását is meg lehet tervezni.

  1.  5. Horgonyt fel! 

Az Interrail bérleteket nem csak vonatjegyként lehet használni, hanem a vállalkozó kedvűek hajóra is szállhatnak vele, hiszen számos kompon ingyenes vagy kedvezményes utazásra jogosít. Komppal utazhatunk többek között Görög-, Horvát-, Olasz- és Spanyolország vizein, Franciaország, Anglia, Írország és Hollandia között, valamint a skandináv országok tengerein is. Ezt a lehetőséget nem érdemes kihagyni, főleg, hogy a vízi utazás éjszakára időzítésével szintén megspórolhatunk egy napot, mivel az utazási naptárba (amelyben az elhasznált napokat vezetjük) vagy csak az érkezés, vagy csak az indulás napját kell bejegyezni.

További részletek: https://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/article/document/public/interrail_pass_guide_2018-hon-lr.pdf 

Forrás: www.mavcsoport.hu