Természeti csodák egy helyen – az Aggteleki Nemzeti Park barlangjai

Kiemelt kép forrása: shutterstock.com

Kisregényt tölthetnénk meg az Aggteleki Nemzeti Parkról szóló tudnivalókkal, hiszen földtanilag páratlanul gazdag természeti látványosság. A helyről szinte mindenkinek a barlangok ugranak be, hiszen elképesztően változatosak. Teljesen természetes hát, hogy az UNESCO Világörökség Bizottsága 1995-ben a Világörökség jegyzékébe vette az Aggteleki- és Szlovák-karszt barlangjait.

A barlangok ráadásul egészen elit klubhoz csatlakoztak, hiszen a természeti érték miatt korábban mindössze két barlangot nyilvánítottak a Világörökség részévé: az Egyesült Államokbeli Mammoth-barlangot, amely a világ leghosszabbja a maga 667 km-rel és a szlovéniai Skocjan-barlangot, amely a világ legnagyobb vízhozamú földalatti folyómedrét alkotja. Abból a tekintetből pedig egyenesen páratlan, hogy kis területen, viszonylag érintetlenül tömörülnek rendkívül formagazdag és komplex barlangok Aggteleken.

280 barlang egy helyen

Földrajzilag összefügg egymással az Aggteleki- és a Szlovák-karszt (Gömör-Tornai-karszt), ezért érdemes összesíteni: több mint 1400 (!) barlang ismert, amelyekből 280 a magyar állam területéről nyílik. Napestig lehetne sorolni az érdekességeket, emeljünk ki egyet: a Szilicei-jégbarlang például csupán 470 méterrel a tengerszint felett nyílik, mégis van jégkitöltése – a mérsékelt égövben egyetlen ilyen alacsony fekvő barlangról sem mondható el ilyesmi.

A leghíresebb: a Baradla-barlang

A legismertebb aggteleki barlang a Baradla-barlang, amely hazánk legrégebben kutatott és látogatott barlangja. A nevét a szláv eredetű, sziklaszirt, sziklás meredek hegy jelentésű bradlo szóból kapta. Felfoghatatlanul régen, 200-230 millió éve alakult ki, amikor még a térséget tenger borította.

Különleges a klímája, hiszen a hőmérséklete egyáltalán nem követi a felszín hőmérsékleti változásait. Az átlaghőmérséklet 10 fok, télen ezért hatalmas, akár 30 fokos is lehet a különbség a kinti és a benti klíma között. A levegő nyirkos, amelyet magyaráz, hogy roppant magas 95-100 százalék a páratartalom. A különleges viszonyok miatt a Baradla-barlang levegője gyógyhatású. Nemcsak gyógyítja a testet, hanem gyönyörködtet is, hiszen nagy részét változatos színű és formájú, emiatt elképesztően látványos cseppkövek díszítik.

A vakfutrinka és a társai

A barlangrendszerek sok okból, így az állatvilág szempontjából is különlegesek. Itt él például az úgynevezett vakfutrinka, amely egy centiméternél is kisebb futóbogár. Vélhetően még Európa tropikus időszakából maradt vissza az érdekesen kinéző Eukoenenia spelea szálfarkú, és létezik a tájon ászkarák is. A már taglalt Baradla-Domica-barlangrendszerben több mint 500 gerinctelen fajt mutattak ki. Sokfajta denevér otthonának számít, a leginkább védett a kereknyergű patkósdenevér.

Forrás:

https://anp.hu/baradla-barlang

https://anp.hu/vilagorokseg


Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Honlap működéséhez szükséges sütik

Ezek a sütik feltétlenül szükségesek a weboldal futtatásához. Az ilyen sütik csak olyan műveletekre vonatkoznak, mint például a nyelv, a pénznem, a bejelentkezés és az adatvédelmi preferenciák.

Statisztikai és elemzések sütik

Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy mérjük a látogatói forgalmat és adatokat kezeljünk adatbázisokban. Segítenek abban is, hogy megértsük, mely termékek és tevékenységek népszerűbbek, mint mások. Ezeket a sütiket is blokkolhatja böngészőjében vagy használhatja ezt is: https://tools.google.com/dlpage/gaoptout

Marketing, remarketing sütik

Ezek a sütik általában marketing, reklám és hirdetési tevékenységek miatt kerülnek beállításra, abból a célból, hogy a felhasználók érdeklődési körét monitorozzák, majd ennek megfelelően tudnak releváns hirdetéseket megjeleníteni a weboldalon. Amennyiben nem engedélyezi ezeket a sütiket, akkor a jövőben nem kap célzott hirdetéseket.