A magyar tenger környékének csodái – a Balaton-felvidéki Nemzeti Park

A kép forrása: shutterstock.com

Nemrég indult sorozatunkban egymás után felfedezheted velünk hazánk nemzeti parkjait. Következzen most a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, amely a látogatók legnagyobb örömére már csaknem 25 éve fogja össze a magyar tenger körüli természeti szépségeket.

Egy álom teljesült be

A hazai természetvédők nagy és régi álma valósult meg 1997-ben, amikor a sorban nyolcadikként létrejött a Balaton környékének addig egymástól különálló védett területeit egybekapcsoló Balaton-felvidéki Nemzeti Park. A honlapunkon egy-egy természeti kincsével már külön-külön is foglalkoztunk – nem véletlenül, hiszen egyet-egyet végigjárva is életre szóló élményeket szerezhetünk, hát még ha az összeset vagy a többségét útba ejtjük!

Tavasbarlangtól a bivalyrezervátumig

Két látnivaló kiemelésével szeretnénk hatásosan visszaadni, mennyire sokszínű a Balaton vidéke, így a maga 57 ezer hektárnyi területével a harmadik legnagyobb nemzeti park is. Hegyi patakokéhoz hasonlóan kristálytiszta a Tapolcai-tavasbarlang vize, plusz ugyancsak a hegyvidékeket idézően egészséges a levegője, csak aztán nehogy elálljon a lélegzetünk a csónakázás közben a bámulatos karsztos látnivalóktól.

Máshogy, a maga ősi vadságában szép a kápolnapusztai bivalyrezervátum, amelyben hazánk legnagyobb látogatható bivalycsordája éli háborítatlanul az életét.

Regényélmények elevenednek meg

Aki olvasta a Tüskevárt vagy a Téli bereket, az Fekete Istvánnak köszönhetően szinte ismerősként járhat a Kis-Balatonnál. Persze a helyiek is gondoltak a nagy szerzőre, a Diás-szigeti emlékhellyel tisztelegnek előtte, és a Matula-kunyhó sem maradhat el, ám nem árt felfrissíteni az olvasmányélményekből szerzett ismereteinket. A Kis-Balaton ugyanis ma már nem egyszerűen a Balaton öble, hanem a vízvédelmi rendszer megvalósításával elképesztően sokszínű állat- és növényvilág otthona, ám a veszélyeztetettség miatt csak szabályozott keretek között lehet megismerkedni vele.

Pásztorkutyák birodalma

Sok-sok izgalmas tájegység mellett a Salföld is a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része, egyik legfontosabb látnivalója. Pulik, pumik, mudik, egyszóval pásztorkutyák csaholnak boldogan, no meg rackajuhot, mangalicát, lovakat és szürkemarhát is megcsodálhatjuk. És ha a lovaglás nem lenne elég, a múltból ad látványos ízelítőt a kőkúti pálos kolostor romja, míg a gyógynövénykertben botanikai utazásban lesz részünk – csak győzzük befogadni a nemzeti park szépségeit!

Forrás:

http://magyarnemzetiparkok.hu/balaton-felvideki-nemzeti-park/

https://csodalatosbalaton.hu/hirek/balaton/a-balaton-felvideki-nemzeti-park-ot-csodaja/

https://welovebalaton.hu/toplista/csak-nezed-es-nem-hiszed-el-a-balaton-felvideki-nemzeti-park-legjobb-helyei


Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Honlap működéséhez szükséges sütik

Ezek a sütik feltétlenül szükségesek a weboldal futtatásához. Az ilyen sütik csak olyan műveletekre vonatkoznak, mint például a nyelv, a pénznem, a bejelentkezés és az adatvédelmi preferenciák.

Statisztikai és elemzések sütik

Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy mérjük a látogatói forgalmat és adatokat kezeljünk adatbázisokban. Segítenek abban is, hogy megértsük, mely termékek és tevékenységek népszerűbbek, mint mások. Ezeket a sütiket is blokkolhatja böngészőjében vagy használhatja ezt is: https://tools.google.com/dlpage/gaoptout

Marketing, remarketing sütik

Ezek a sütik általában marketing, reklám és hirdetési tevékenységek miatt kerülnek beállításra, abból a célból, hogy a felhasználók érdeklődési körét monitorozzák, majd ennek megfelelően tudnak releváns hirdetéseket megjeleníteni a weboldalon. Amennyiben nem engedélyezi ezeket a sütiket, akkor a jövőben nem kap célzott hirdetéseket.