Előnyök sora jár az éjszakai vonatozással

Különleges hangulata van annak, amikor a vonaton szép tájak mellett suhanunk el, ám hasonlóan érdekes, és nem mellesleg roppant előnyös lehet, ha például egy távolabbi helyszínre éjszaka utazunk, így megspóroljuk egy szállodában töltött este árát, vagy egyszerűen már reggel elkezdhetjük a városnézést.ű

🚆✅Tudtad, hogy ha a vonatot választod utazásodhoz, most még egy értékes nyeremény gazdája is lehetsz? 👇

Nem kell mást tenned, csak regisztrálni vonatjegyed, vagy bérleted vásárlását ITT, és tied lehet egy első osztályú Lenovo tablet!

Akár két bőröndöt is ingyen vihetünk magunkkal

Amikor vakációra indulunk, érthetően az első pillanattól az utolsóig szeretnénk kiélvezni és persze kihasználni a pihenésre fordított időt. Ezt segíti elő, hogy az éjszakai vonatozással egy fél napot is nyerhetünk, hiszen este elindulunk a kiválasztott helyszínre, majd korán reggel már a célállomáson, akár egy finom kávéval indíthatjuk a napot.

A környezettudatos utazóknak fontos érv lehet a vonatozás mellett, hogy a vasútnak sokkal alacsonyabb a károsanyag-kibocsátása, mint a légiközlekedésnek, így a vonatozással még a környezetünkért is tettünk, ráadásul a repülőtérrel ellentétben nincs check-in, és akár két bőröndöt is mindenféle felár nélkül magunkkal vihetünk.

Mivel a kedvezményes jegyek többsége az éjszakai vonatokra is elérhető, jelentősen leredukálhatjuk kiadásainkat, ami a szállást illeti. Pihentető utazásunkkal pedig időt is nyerhetünk, hiszen frissen és üdén vághatunk a kalandnak, városnézésnek.

Tiszta nyereség

Az időhatékonyság különösen jól jön az üzletembereknek, ezért, ha egy távolabbi helyszínen van tárgyalásunk, nem kell hajnalban kelnünk, hanem reggel frissen érkezve a legjobb formánkat hozhatjuk. Mivel a pályaudvarokat többnyire a nagyvárosok központjában találjuk, amiatt sem kell aggódni, hogy a reggeli dugó vagy a központtól távoli érkezés keresztülhúzza a terveinket.

Kényelmesen utazhatunk

Legyen szó vakációról vagy üzleti útról, a fekvőhelyes vagonoknak és hálókocsiknak köszönhetően tényleg kipihenten kezdhetjük meg a napot egy másik országban. Az egy-három férőhelyes hálókocsi például ideális pároknak, míg a családok önálló fülkét is foglalhatnak, amelyben lepedő, paplan és párna szolgálja a kényelmet. Sőt a DeLuxe hálófülkékben még saját fürdőszoba is vár!

Attól sem kell tartanunk, hogy az éjszaka közepén kopogtat a kalauz, hiszen a fekvőhelyes- és hálókocsikban egyaránt saját kísérő gondoskodik az utasok kényelméről. Este összegyűjti a menetjegyeket, hogy később zavartalanul pihenhessünk.

München, Kijev, Brassó, Varsó vagy Zürich csak néhány az éjszakai vonatokkal elérhető városok közül, ezért szinte a szélrózsa bármelyik irányába elindulhatunk.

Forrás:

https://www.mavcsoport.hu/mav-start/nemzetkozi-utazas/ejszakai-utazas

Kiemelt kép forrása: mavcsoport.hu