Őszi „chill” szépséges hazai kirándulóhelyeken

Kiemelt kép forrása: shutterstock.com

A sárga és barna ezernyi árnyalatában játszó falevelekkel és ritkuló lombokon átszűrődő napsugarakkal az ősz hangulata még az érzésekre kevésbé fogékonyakat is elvarázsolja, hiszen picit úgy érezzük ilyenkor, hogy ez az utolsó időszak a felfedezésre. Persze télen sem áll le a világ, ám más programok kerülnek előtérbe, így amennyiben latyak- és fagymentes időben szeretsz kirándulni, még most kell megragadni a lehetőséget. Ha érdekel, görgess, mutatunk néhány késő őszre is remek célpontot jelentő hazai kirándulóhelyet.

A zirci arborétum

Egyfajta leget is kipipálhatunk a zirci arborétumba látogatva, hiszen nincsen Magyarországon ennél magasabban fekvő fás gyűjtemény. A ciszterci apátság környezetében szépséges angolkert stílusban létesült park, a halastó partján telepített dísznövényekkel, a Cuha-patak csobogásával, előbb zöld, majd aranybarna árnyalatú farengeteggel vár egy utolsó őszi felfedezésre.

A hatalmas területen nagyjából hatszáz fát, cserjét találunk, és mert hozzávetőleg a 80 százaléka lombhullató, mindig lesz olyan, amely még a téllel dacolva is őrzi lombkoronáját vagy egy részét. És ha a mókusok nem is annyira kezesek, mint a Bécsben lévő Schönbrunnban, azért itt látunk kedves egyedeket.

Vácrátóti arborétum

A fővároshoz közelebbi, ám a zircihez hasonlóan magával ragadó arborétumba vezet az utunk Vácrátóton, amely nemes egyszerűséggel az ország legnagyobb botanikus kertje. Hivatalosan egyébként ma már Nemzeti Botanikus Kertnek hívják, ám bárhogyan emlegetjük, tudjuk, hogy merre haladunk a Fót-Csomád-Őrbottyán útvonalon.

A korábbi angolkert helyén, az egykori kastélykertben ma már-már kertművészeti alkotásként működik, 27 hektáron csaknem 13 ezer növényfajt vonultat fel, és egyedien gazdag a fák gyűjteménye is. A régi időket érzékeltetik a kacskaringós, íves utak, és a növényvilágon kívül a vízparton álló házikóra is emlékezni fogunk.

A siroki vár

Másféle, ám szintén pompás látvány fogad a siroki vár tetején, hiszen egyszerre látunk rá a Mátra és a Bükk erdőire. A korábbiakhoz képest némileg kaptatósabb az út, ám a már említett panoráma vagy a kazamatarendszer, a hegy gyomrába vájt alagútrendszer bőven kárpótol a picit fárasztóbb útvonalért, ráadásul az ezer színben játszó lombkoronákat látva végtelen nyugalom száll meg minket. Ahogyan több hasonló hazai várban, itt is izgalmas látni, hogy miként éltek elődjeink, milyen tárgyakat használtak a mindennapokban.

Maga a település az Országos Kéktúra útvonalán fekszik, így arra járva több szép kirándulóhelyet is megnézhetünk.

Források:

http://www.zirciarboretum.hu/

https://sokszinuvidek.24.hu/viragzo-videkunk/2017/09/24/ime-magyarorszag-tiz-leggyonyorubb-oszi-kirandulohelye/

https://botanikuskert.hu/a-tajkepi-kert/

https://www.travelo.hu/tura/20201006-lillafured-balaton-matra-oszi-szinek-lombkoronak-osveny.html

https://xn--nf-fka.hu/hu/varak-kastelyok/varak/siroki-var/