Pár nap Belgrádban – miért érdemes a szerb fővárosba utazni?

Kiemelt kép forrása: shutterstock.com

Az országunkkal szomszédos Szerbia általában nem az elsődleges úticélok között van, ha közeli külföldi utazásról van szó. Ám egy pár napos kiruccanásra nagyszerű választás lehet, hiszen fővárosuk Belgrád hangulata igazán egyedi és lehetőségekben is bővelkedik, a gasztronómia mellett történelmi látványosságai és éjszakai élete is jelentős. Emellett mindössze néhány órányi utazással elérhető és vonattal is könnyen megközelíthető, így egy hosszú hétvégére mindenképpen ajánljuk. Össze is gyűjtöttünk néhány látványosságot, amit mindenképp érdemes beiktatni a programba, ha erre jártok.

Szent Száva templom

A nemrégiben elkészült és Belgrád szinte jelképévé vált Szent Száva templom egy igazi kihagyhatatlan látnivaló. Ez a hatalmas épület a világ egyik legnagyobb ortodox temploma és a város a város számos pontjáról is látszik. Ha csak egy-két történelmi jelentőségű épületet néznétek meg mindenképpen ez legyen az egyik. Az pedig csak egy plusz érv mellette, hogy a városrész, amelyben található számos szórakozási lehetőséget is nyújt, így a közelben folytathatjátok is tovább a programotokat.

Belgrádi erőd

A Belgrádi erőd vagy másnéven Nándorfehérvári vár már ismerős lehet, hiszen valódi történelmi súllyal bír számunkra. Ám ez az erődítmény nem csak erről az egy érdekességről ismert, hiszen pont a Száva és a Duna torkollatánál áll és parkjából csodás kilátás nyílik mindkét folyóra. Emellett egy kis extra élményként az alatta található hatalmas alagútrendszerben is kalandozhattok, természetesen idegenvezetéssel, ahol bunkereket, lőszerraktárat, szarkofágokat és más különleges hidegháborús és római kori emlékeket tekinthettek meg.

Skadarlija – A bohém negyed

Ez a macskaköves utca éttermeivel, kávézóival és szórakozóhelyeivel csak úgy lüktet. Egy igazán népszerű látványosság, ám ez nem véletlen, hiszen a turistákon kívül a helyiek is szívesen szórakoznak itt. A legtöbb étteremben ínycsiklandó helyi fogásokkal, autentikus italokkal és élőzenével várnak, így bárhová ülnétek is be vacsorázni az egy komplett élmény lesz. Péntek és szombat este pedig valósággal megelevenedik ez a helyszín, így, ha ti is belevetnétek magatokat az éjszakai életbe érdemes ekkorra időzíteni. De persze ha inkább napközben sétálnátok itt, a hangulat akkor is magával ragadó, így érdemes megállni egy kávéra.

Éjszakai élet

Ha valódi bulizásra vágytok Belgrádnál keresve sem találhatnátok ehhez jobb helyszínt. A város legjobb szórakozóhelyei a Beton Hala és a Savamala negyedekben várnak rátok, így itt érdemes körülnézi, ha ilyen élményt kerestek. Az előbbi városrész pedig minőségi bisztróéttermeiről is híres, így akár még a vacsorátokat is megoldhatjátok itt. Emellett finomabbnál finomabb koktélokkal teli bárokra, elegáns exkluzív klubokra és népszerű szórakozóhelyekre számíthattok, így biztosan megtaláljátok a számotokra legmegfelelőbb helyszínt a kikapcsolódásra.

Ha pedig kedvet kaptatok ehhez az igazán laza és lendületes városhoz válasszátok a vonatos utazást, hiszen gyors és egyszerű és a parkolással sem kell bajlódni. A jegyeiteket pedig megvásárolhatjátok online problémamentesen a SimplePay segítségével.

Forrás:

https://www.kiwi.com/stories/hu/belgrad-legjava-ezeket-ne-hagyd-ki-ha-ott-jarsz/

https://mindiguton.hu/belgrad-latnivalok/