Természeti csodák Magyarországon, amiket feltétlenül látnunk kell
Kiemelt kép forrása: shutterstock.com
Tévhit, hogy természeti csodákkal csak külföldön találkozhatunk. Hazánkban is szebbnél-szebb látnivalókra bukkanhatunk, amik egyáltalán nem hétköznapiak. Cikkünkben összegyűjtöttünk 3 olyan helyszínt, ahová legalább egyszer mindenképpen érdemes ellátogatni.
Bauxitföldtani Park – Gánt
A Vértes hegységben található Bauxitföldtani Park régen (mint ahogy nevéből is sejthetjük) egy bauxitbányaként üzemelt egészen 1930-as évek végéig, amikor is végleg kimerült tartalékaiból. Egy izgalmas tanösvény kalauzol végig minket az egész bányán, mintegy 13 állomáson, illetve 3,5 km-en keresztül, igazi vadnyugati hangulatban. Ez a táv körülbelül 1-1,5 óra alatt végig is járható.
Ám nem csak ennyiből áll a túra, hiszen a Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeumban, ami a bányagödör szélén kapott helyet, a mesterségesen kiépített tárnában, rengeteg mindent tekinthetünk meg a bányászati tevékenységgel kapcsolatban.
Sódomb – Egerszalók
Talán már hallottunk is Egerszalók híres nevezetességéről, a déli részen található sódombról, ami egészen hihetetlen látványt nyújt. Az itt folydogáló hévízforrás egy szinte már-már hihetetlennek tűnő mészkőlerakódást alakított ki, amit nem véletlenül nyilvánítottak védett területnek, hiszen egész Európában egyedülálló képződmény. A földből feltörő 68 °C melegségű vizet 1992-ben minősítették gyógyvízzé.
Egerszalók kuriózumát bárki díjmentesen látogathatja a Nosztalgia Fürdő parkolójából elindulva, egy 30 méteres úton keresztül. Amennyiben pedig éjszaka terveznénk a látogatást, ne habozzunk, mivel sötétedés után a szivárvány színeiben pompázó világítással teszik még extrábbá.
Bazaltorgonák – Somoskő
A Szent-György hegyen ékeskedő bazaltorgonák rettentően érdekes látványt biztosítanak. A komor kőoszlopok valamelyike akár a 30 méteres magasságot is eléri, szélességük pedig körülbelül 1,5 méter. A kéményszerű alakzatok a Tapolcai-medence vulkanizmusának köszönhető, ami nagyjából 3-4 millió évvel ezelőtt hozta létre a különös képződményt.
A helyszínhez tartozik egy 4 km-es tanösvény is, ami a hegy egyik legforgalmasabbja. Összesen 7 állomása van, továbbá német és magyar nyelven is megtekinthetőek a tájékoztató/informatív jellegű információk.
+ tipp: Ha már úgy is Somoskő felé járunk, érdemes megnézni a várromot is, ami szintén a hegyen terül el, közvetlen a bazaltorgona mellett. Fontos azonban tudni, hogy a várhoz felérve már átlépünk Szlovákiába, ezért a belépő díját euróban kell majd rendeznünk.
Forrás:
https://kirandulastippek.hu/vertes-gerecse-velencei-to/gant-bauxitfoldtani-park
https://szallas.hu/programok/egerszaloki-sodomb-egerszalok-p3319
https://balaton.info/latnivalo/szent-gyorgy-hegyi-bazaltorgonak