Dunai szabadstrandok Budapest környékén

Kiemelt kép forrása: shutterstock.com

Nem mintha el kellene hagynunk a fővárost egy jó fürdőzéshez, hiszen Budapest egyik fő vonzerejének számítanak a gyógyfürdők, ám van valami bája egy-egy természetes vízparton kialakított szabadstrandnak, például annak, ha az ország legnagyobb folyójában, a Dunában mártózhatunk meg. A teljesség igénye nélkül mutatunk is négy legálisan használható Duna-parti szabadstrandot a főváros környékén.

A legális jelző fontos, hiszen nem játék a Dunában fürdőzni, a sodrás, az örvény és a vízáramlás veszélyt jelenthet, ezért nem érdemes kalózkodni. Ugyan 1973-ig szabadon lehetett úszni a folyóban, ma már jóval szigorúbbak a szabályok, amelyeket a saját érdekünkben meg se próbáljunk kijátszani, mindemellett a vízirendészet is szigorúan bünteti a partizánkodást. Egyelőre nincsen hiteles lista arról, hogy 2022-ben hol lehet engedélyezetten fürödni a Dunában, ám az elmúlt évek tapasztalatai alapján nyugodtan vehetjük az irányt az alábbi helyek felé, ahol tavaly is gond nélkül fürödhettünk.

Dunakeszi

Az elmúlt években kedvelt célponttá vált Dunakeszi szabadstrandja, ahol kialakították a megfelelő infrastruktúrát a fürdőzőknek, legyen szó öltözőkről, mosdókról, vagy a családosokra gondolva játszótérről. A természetesen ingyenesen használható partszakasz hozzávetőleg 250 méteres, ám nem a tipikus tengerpartot juttatja eszünkbe, mert a partja kavicsos.

Göd

Tíz éve nyílt meg a gödi Széchenyi szabadstrand, amelynek már korábban is működött a helyén egy „beach”, ám onnantól kezdve jóval kiépítettebbé vált a helyszín. A Dunakanyar kapujának is nevezett Gödön jellemzően remek a vízminőség, és minden szolgáltatás megtalálható, amely élvezetessé teszi a mártózást a forró napokon.

Szentendre

A fővárosiak négyévszakosan kedves kirándulóhelye Szentendre, amely persze a dunai szabadstrandok terén sem okoz csalódást. Elég csak a Postás strandra gondolni, amely szintén hódít a remek vízminőséggel, és bár „csak” 150 méteres a partszakasz, homokra teríthetjük le a törölközőnket. 

Horány

A fővároshoz közel fekszik Horány is, ahol már kavicsos-homokos partszakasz fogad minket, ám abszolút kedvező a kisgyermekeseknek, hiszen szelíden, lassan mélyül a rendre kiváló minősítést kapó folyóvíz. Ha nem vinnénk magunkkal harapnivalót, a közeli éttermek valamelyikében megebédelhet a család.

Forrás:

https://nlc.hu/szabadido/20210517/szabadstrand-termeszetes-furdohely-budapest-duna/

https://strand.hu/strand/dunakeszi-szabadstrand-543

https://dunapartprogram.hu/idilli-csendes-es-tiszta-szabad-strandok-a-dunan/