Amit nem lehet kihagyni: a visegrádi fellegvár

Kiemelt kép forrása: shutterstock.com

Mi sem lehetne hasznosabb és kellemesebb időtöltés nyári kikapcsolódásunk során, mint megismerni és körbejárni hazánk történelmi jelentőséggel bíró kincseit. Érkezzünk vártúránk következő állomására: Bemutatjuk a visegrádi várat!

Mi magasodik a Dunakanyar felett?

Aki egyszer arra jár, biztosan nem felejti… A Dunakanyar felett magasodó fellegvár alulról legalább olyan impozáns látványt nyújt, mint amilyen lenyűgöző kilátás nyílik onnan az alant elterülő tájra, kiemelten az előtte kanyargó Dunára. Nem véletlenül kerekednek évente több tízezren útra azért, hogy megnézzék, ráadásul nemcsak a fellegvár vonzó, hanem az oda vezető, ízlésünk szerint választott könnyebb vagy nehezebb túraútvonal.

A visegrádi várról mindenki a hegytetőn álló épületegyüttesre asszociál, ám ha teljes képet akarunk kapni, akkor a Várhegy tövében található Salamon-torony és az Alsóvár se maradjon ki a sorból, mert ezek is a várhoz tartoznak.

Kis történelem

A most a láthatárt uraló vár egyébként nem az első, amelyet itt építettek, ugyanis azt a tatárjárás a 13. században elpusztította. A kettős várrandszert ugyanakkor még ebben a században megalkották, ráadásul később Károly Róbert király fővárosként használta a települést és a várat, így még jobban megerősítette és bővítette azt. Később tovább csinosították, ugyanakkor a török időkben már-már mérhetetlen károkat szenvedett, így csaknem az enyészeté lett. Végül az 1870-es években felvetődött az igény, hogy helyreállítsák, a tervet pedig fokozatosan meg is valósítottak, ennek köszönhetően láthatjuk a jelen állapotában.

Kiállítások sora

A belül kissé romos, ám azért megfelelő állapotúnak számító turistamágnes várban kiállítások sora idézi meg a gazdag és dicső múltat. A gyerekek egy-egy töriórán is elsüthető tudnivalót gyűjthetnek a vártörténeti, a Szent Korona- vagy a középkori fegyvertörténeti kiállításon, mint ahogyan a Panoptikum is izgalmas látnivalókat tartogat.

A belső várfal felé tartó szakaszon ráadásul a hagyományok jegyében az íjjal is megismerkedhetünk, lőhetünk egy-két kalodás fotót, sőt olykor még sólyombemutatót is tartanak. Az igazán elképesztő persze azonban a várteraszról elénk táruló panoráma, s várig vezető lépcsősoron felkaptatva a napi sportot is kipipálhatjuk. Szóval, kalandra fel, mert minden adva van egy tartalmas családi vagy baráti kiránduláshoz!

A sorozatunk korábbi részeit itt találod: VeszprémVajdahunyad, Regéc

Forrás:

https://visitvisegrad.hu/latnivalok/fellegvar

https://parkerdo.hu/turizmus/latnivalok/visegradi-fellegvar/https://kirandulastippek.hu/dunakanyar/visegrad-fellegvar


Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Honlap működéséhez szükséges sütik

Ezek a sütik feltétlenül szükségesek a weboldal futtatásához. Az ilyen sütik csak olyan műveletekre vonatkoznak, mint például a nyelv, a pénznem, a bejelentkezés és az adatvédelmi preferenciák.

Statisztikai és elemzések sütik

Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy mérjük a látogatói forgalmat és adatokat kezeljünk adatbázisokban. Segítenek abban is, hogy megértsük, mely termékek és tevékenységek népszerűbbek, mint mások. Ezeket a sütiket is blokkolhatja böngészőjében vagy használhatja ezt is: https://tools.google.com/dlpage/gaoptout

Marketing, remarketing sütik

Ezek a sütik általában marketing, reklám és hirdetési tevékenységek miatt kerülnek beállításra, abból a célból, hogy a felhasználók érdeklődési körét monitorozzák, majd ennek megfelelően tudnak releváns hirdetéseket megjeleníteni a weboldalon. Amennyiben nem engedélyezi ezeket a sütiket, akkor a jövőben nem kap célzott hirdetéseket.