Lovaskocsitól a villamosig: hogyan fejlődött a budapesti tömegközlekedés az évtizedek során?
Kiemelt kép forrása: shutterstock.com
Valószínűleg el sem tudjuk képzelni azt az időszakot, mikor még a főváros utcáin nem villamosokkal és trolibuszokkal éltük az életünket, hanem szekerekkel, illetve lovaskocsikkal. A modern világ elképesztő találmányai nélkül igencsak nehezen tudnánk boldogulni jelenleg. Igen ám, de hogyan jutott el a hosszú évek során a maihoz?
Honnan is indult?
Budapest hosszú és változatos történelmi háttérrel büszkélkedhet, nem véletlen, hogy ennek megfelelően alakult és fejlődött a forgalom is az évtizedek során.
A kezdetek a 19. század végére nyúlnak vissza, amikor is a lovaskocsik voltak az első közlekedési eszközök. Az 1866-ban megalapított Budapesti Közlekedési Rt. (BKRT) irányítása alatt a következő évtizedekben megjelentek az első villamosok és a földalatti vasút is, megnyitva az utat a modern fejlesztések előtt. A szerteágazó jármű hálózat a 20. század elején rohamosan nőtt. 1896-ban megnyílt a Földalatti Vasút, az 1900-as évek elején pedig már megjelentek az első villamosok, amelyek gyorsan terjedtek el a város különböző részein, illetve máig az egyik legmeghatározóbb részei a Budapesten belüli utazásnak. Az eszközök korszerűsödése és a város folyamatos növekedése miatt az 1960-as években megkezdődött a metróhálózat kialakítása.
Az 1970-es években megnyílt a 3-as metróvonal, majd a 2-es és a 4-es is, amelyek összekötötték továbbá hatékonyabbá tették az egész rendszert. A 20. század második felében már a buszok is fontos szerephez jutottak. Organizációjuk kiterjedt, könnyebbé téve a lakosok helyzetét, különösen a metróvonalakon kívüli területeken. Ezt követően az állam folyamatosan fejlesztette a közlekedési infrastruktúrát.
Az 1990-es évek elején az 1-es metróvonalat is megnyitották, így tovább javítva a metróhálózat lefedettségét. Emellett folyamatosan modernizálták a járműparkot és a megállókat, hogy a lehető legkényelmesebb és leghatékonyabb legyen mindenki útja. A 21. század elején további terveket készítettek annak érdekében, hogy környezetünket is megkíméljük a sok káros anyagtól. Az elektromos járművek és a fenntarthatóság is egyre fontosabb szerepet kapott az utazási stratégiában.
Nem csak eljutni A-ból B-be
A tömegközlekedés alapvetően a lakók és a környezet összekapcsolására irányul, amely nem csupán az A-ból B-be való eljutást foglalja magába, hanem a környezetünk és társadalmunk felfedezését is egyben.
A közlekedési kultúra borzasztóan sok mindent élt át, mire eljutott a mai helyzetéhez. Jó, ha ez eszünkbe jut egy-egy alkalommal, mikor háborgunk a késések miatt vagy a busz dugóba kerülése miatt. Helyette értékeljük a csodás lehetőségeket, amit a modern technológia vívmányainak köszönhetünk. Amennyiben pedig szeretnénk kényelmesen elintézni a mobiljegy és bérletvásárlást, válasszuk ehhez a Simple alkalmazást.